„Ez a ház elég tiszta ahhoz, hogy egészségesek maradjunk és elég rendetlen ahhoz, hogy boldogok legyünk.” Sokan találkozhattak már ezzel a mondattal akár asztaldíszen vagy a fali táblaként, amolyan vicces dekorációként. Vannak köztünk akiknek a takarítás mindennapos feladat, vannak akik úgy gondolják egy kis kosz nem árt. A kettő közötti különbség mellett azonban olyan tényezőkre is gondolnunk kell, mint környezetünk, hiszen nem ugyanannyi takarítás szükséges teljesen más életvitelt folytató embereknél. Azon családok, ahol például kedvencünk a házban él és akár nagyobb testű lehet, vagy éppen egy háztartás ahol kis gyermekek vannak nagyban eltérnek attól ahol egyik sem játszik szerepet.

De vajon mi lehet az igazság a fenti mondásban? Általánosságban mennyit kell ahhoz takarítani, hogy otthonunk egészséges környezet legyen anélkül, hogy túlzásba vinnénk?

Nem a mennyiség a fontos

Attól, hogy valaki nagy lelkesedéssel takarít akár naponta többször is, nem feltétlenül tartja tisztábban környezetét mint azok akik kevesebbszer állnak neki. Lehet szó arról, hogy minden edényt és tányért egyből használat után elmosunk vagy hetente többször esünk neki az ablakpucolásnak az alapos munka nélkülözhetetlen. Hiába a takarítás ugyanis, csak nagyjából, esztétikailag csináljuk meg.

A konyhában való takarításnál nem elég egy vizes ronggyal áttörölni mindent, hisz attól függően, hogy sütőről vagy munkafelületről beszélünk más-más megközelítést kell alkalmaznunk. Ehhez hasonlóan, az ablakpucolás sem fogja meghozni az óhajtott csíkmentes ragyogást ha egyszerű csapvizet használunk hozzá. Ahhoz, hogy eldönthessük mennyit kell takarítani a folyamatokat egyesével kell megvizsgálni

Ételek és konyha tisztítása

Talán az egyik legfontosabb és magától értetődő, hogy a főzéshez és sütéshez felhasznált alapanyagok megfelelő tisztaságára kiemelten kell figyelni. Amennyiben húsokkal dolgozunk az azokon található baktériumok könnyen átkerülhetnek a konyhai eszközökre valamint felületekre, ezért azokat érdemes mindig tisztán tartani és fertőtleníteni. Gyümölcsök vagy zöldségek esetén is érvényes ez a szabály, hiszen a beszerzés helyének függvényében könnyen lehetnek különböző vegyszerek rajta, melyeknek nem tanácsos szervezetünkbe jutnia.

Bár a konyhai takarításnál a munkafelületek tisztítása főzés esetén akár napi feladat lehet, vannak olyan területek nem szem előtt lévő területek amikre gondolni kell. Konyhai nagytakarításnál a sütő mögötti esetlegesen lerakódott zsírréteg komoly feladatot tud jelenteni, ilyenkor érdemes profi takarítók segítségét igénybe venni.

Priorizálás

Akár saját magunknak csináljuk akár megbízott cég végzi a takarítást fontos, hogy el tudjuk dönteni mi a fontos és mi nem. A megbízott cég a mi instrukcióink szerinti munkákat fogja elvégezni, azonban itt a priorizálással nekünk már nem kell foglalkoznunk, nyugodtan szakértelmükre bízhatjuk. Amikor azonban magunk csináljuk el kell dönteni, hogy mennyi időnk van illetve milyen programot terveztünk az adott napra. A porszívózás és felmosás például sokaknak fontos ha vendégeket várnak, azonban egyáltalán nem szükséges két naponta elvégezni normál körülmények között. Természetesen ha valami kiömlik érdemes azonnal feltakarítani, de ha nem áll fenn az asztma veszélye néhány porszem nem fog problémát okozni. Ehhez hasonlóan az olyan tavaszi nagytakarításhoz köthető dolgok mint a kert, erkély vagy akár balkon szintén nem kell, hogy a mindennapi takarítás szerves részét képezzék.

Mi a megoldás?

Irodákban és saját otthonunkban kissé más a válasz. Professzionális környezetben elengedhetetlen a minőségi, pontosan és időre elvégzett munka, melyet a KJ Takarítás garantálni tud. Saját otthonunkban viszont el kell tudnunk különíteni azon folyamatokat, melyeket naponta, kétnaponta vagy akár hetente-havonta kell csak elvégezni. Napi szintű takarítás például a mosogatás vagy pulttisztítás míg egy porszívózás akár hetente egyszer is elég. Ahhoz viszont, hogy a problémásabb felhalmozódott, makacs szennyeződéseket eltávolítsuk vagy akár igényes kárpittisztítást elvégezhessünk már érdemesebb profikra bízni a dolgok, akik egy kiszállás alatt tudják mindezen folyamatokat kifogástalanul elvégezni.