MOST felhívom! | Mobil: 06 30 891 0143

Otthonunk mellett irodánk az a hely, ahol a legtöbb időt eltöltjük. Így természetes, hogy mindenki szeretné a lehető legjobban érezni magát benne. Ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy ugyanannyira tisztán szeretnénk tartani, mint az otthonunkat. Ennek a takarítása azonban a legtöbb esetben és a legtöbb helyen egy kifejezetten erre a célra felvett személy vagy csapat feladata. Nem is biztos, hogy szoros időbeosztásunk mellett, megengedné az időnk azt is, hogy csodásan kitakarítsuk az irodánkat. Amennyiben azonban mégis magunk végeznénk a feladatot, vagy csak az éves egy-kettő nagyobb takarítást, akkor érdemes tudnunk egy-két dolgot, mielőtt nekikezdenénk.

Az irodatakarítás sok mindent magába foglalhat, főként, ha az éves nagytakarításról van szó, amely ugyebár tavasszal igencsak esedékes. Az első és talán legfontosabb kérdés, hogy vajon megtalálható-e minden eszköz ahhoz, hogy tökéletes munkát végezhessünk vagy, hogy egyáltalán minden szükséges munkát elvégezhessünk. Tehát mielőtt nekilátnánk a feladatainknak, győződjünk meg arról, hogy az irodánk vagy irodaházunk felszerelései között megvan-e a felmosó és a felmosó vödör, lavór (vagy egyéb helyettesítő edény), pókhálózó (hiányában a seprű is megteszi), rongyok, szivacsok, ablakpucoláshoz szükséges egyéb eszközök… Az eszközökön felül természetesen a megfelelő vegyszerekről is gondoskodnunk kell. Szinte annyi különböző termékre van szükségünk, mint az otthonunkban. De a legfontosabbak az általános tisztítószer, az ablaktisztító folyadék és a padlómosó folyadék. Ha a mosdót és a konyhát is tisztítanánk, akkor ettől több is.

irodatakarítás felsőfokon

Amennyiben meggyőződtünk arról, hogy minden készen áll, akkor neki is láthatunk a takarításnak. Ajánlatos először az ablak letisztításával kezdeni, hiszen ezzel úgyis további vizet, piszkot hagyunk magunk után. Itt először a kereteket, majdcsak utána tisztítjuk le az üvegfelületeket is. Minden esetben figyeljünk arra, hogy először a felső porréteget távolítsuk el egy száraz ruhával, majd csak azután kezdjünk nedves alapanyagokkal dolgozni. Ez igaz minden felület takarítása esetében. Így szükséges eljárni a padló vagy a bútorok letakarítása során is.

A bútorok letakarításakor, ha azok esetleg műanyagból vannak, akkor ne használjunk vegyszereket. Egyszerű, kevés mosogatószeres víz is jó a feladatra, de használhatunk egy kevés általános tisztítószert is. Ha fabútorokról beszélünk, akkor érdemes faápoló szerekkel takarítani, hogy azok sokáig megőrizzék eredeti formájukat.

Akár csempe, akár padló van az irodánkban, azzal érdemes fejezni a takarítást, hiszen annak idő kell mire felszárad. Ne essünk neki ennek sem rögtön egy vödör vízzel. Előbb szedjük össze a port egy partvissal! Ezután pedig jól kicsavart felmosóval töröljük át. Padló esetén használjunk padlóvédő szert, különben egy idő után igencsak elhasználódott kinézettel fog majd rendelkezni.

Ezeket figyelembe véve tisztán tarthatjuk az irodánkat mi magunk is. Azonban, ha nem akarunk folyamatosan ennyi mindennel bajlódni, akkor érdemes megfogadnunk egy szakértő brigádot, akik tudatában vannak az összes praktikának, birtokukban van minden egyes szükséges eszköz, hogy tökéletes munkát tudjanak végezni.